Véget ért az átváltoztatjuk fotózás???

átváltoztatunk, megszépítünk2008-ban kezdtünk bele egy több részes átalakítós cikksorozatba, aminek fotóanyaga az egyik női magazin oldalain jelent meg hónapról hónapra.

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, így lett hát ezzel az átváltoztatjuk programmal is. Szerencsére nem kellett örökre búcsút mondanunk, mert még áprilisban több hasonló megbízás kaptam hónapokra előre.

A legmerészebb megbízóm az Aquarell Hotel**** volt, aki rögtön több hóra előre fixált időpontokat.  A munkánk legelső alkalma május 9-én, szombaton lesz, aminek főpróbáját már áprilisban megtartottuk. A hotel munkatársai közül kerültek ki a legelső bátor jelentkezők.

Első lépésben a stylistunk, Lukács Tibor látott munkához, aki röviden elbeszélgetett a hölgyekkel, lejegyzetelte a méreteiket és szemügyre vette a kedvenc színeiket, ruhaviseleteiket. A Caremo ruházati boltban beszerezte mindenki számára a legmegfelelőbb öltözéket és kiegészítőket, majd visszatért a hotel kozmetikai szalonjába. A munka ekkor kezdődött csak igazán. Stylistunk egyeztetett a fodrásszal, a sminkessel, majd elindította az átváltoztatjuk folyamatot. A hölgyek rövid időn belül vadonatúj frizurával, remek sminkkel és a személyiségükhöz illő öltözékkel kerültek a fényképezőgépem elé. Nem volt nehéz dolgom, mert mind a négy hölgy, csak úgy ragyogott az új külsejében. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy ezekért az elégedett arcokért érdemes csinálni az Átváltoztatunk fotózásokat!

A képen látható hölgy csodaszép frizuráját Bankó Andrea, sminkjét Solymár Csilla készítette.

This entry was posted in átváltoztatjuk, foto, fotózás, frizura, frizurák, smink and tagged , , , , . Bookmark the permalink. Follow any comments here with the RSS feed for this post. Post a comment or leave a trackback: Trackback URL.

Post a Comment

Your email is never published nor shared. Required fields are marked *

*
*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>