Archive for the ‘smink tippek’ Category

Igéző szemek, dús szempillák

szerda, július 14th, 2010

sminkes_muszempilla_fotozasNincs olyan fotózás, ahol ne lenne szükségem egy profi sminkesre. Figyelem sokszor a hölgy megrendelőim igényeit, hogy mit is szeretnének pontosan? Az igéző tekintet mindig az elsők között szerepel. Korábban a profi sminkesek soros- vagy tincses műszempillával oldották meg a hosszabb hatást, mára már egy tartós (6-9 hetes) technológia is hódít.

Úgy gondoltam, érdemes lenne erről részletesebben is írni, de mivel nem szakmám a sminkes pálya, ezért egy szakemberhez fordultam. A lenti írás Jenőfi Rékától, sminkestől származik, aki részletesen ismerteti az új technológiát.

Kedvet kaptál, hogy neked is legyen legalább 6 hétig hosszú, dús szempillád?

Érdeklődj a részletekről és most még egy fotózáson is résztvehetsz!

Igéző tekintet – rebegtesd a pilládat!

Azt hiszem, nincs olyan nő, aki ne tenne meg mindent azért, hogy a szeme minél tündöklőbb, hangsúlyosabb és csábítóbb legyen.
Erre már nagyon sok praktikát kitaláltak a szépségipar szakemberei, többek között a szempillák hangsúlyosabbá tételére is. Léteznek különböző hosszabbító, volumennövelő, göndörítő és ezeket kombináló szempillaspirálok, vannak soros és tincses műszempillák, amelyeket a sminkesek használnak vagy ügyesebbek maguk is megtanulhatnak feltenni. De azt a fentiek nem tudták megoldani, hogy mindez tartós, természetes megjelenésű legyen, milliméterekkel meghosszabbítsa a pillákat és viselőjének könnyű, súlytalan maradjon.

(tovább…)

A reklámok hazudnak? – azaz smink tippek azoknak, aki képesek szembenézni az igazsággal

péntek, május 28th, 2010

műszempilla smink fotózásKözel 2 éve dolgozom folyamatosan fotózásokon profi sminkesekkel és nap nap után szembesülők a munkájuk varázslatos eredményével. A jó smink valóban csodákra képes és ezért mi nők, mindent meg is teszünk a hétköznapokban, hogy a legújabb bőrfeszesítő alapozókrémet, az ásványi anyag tartalmú púdert és a szuper hosszú szempillaspirált válasszuk.

A tv-ben minden olyan szép és varázslatosan egyszerű; csak felkened, kifested és máris egész nap csodaszép vagy.

Ehhez képest mi a valóság?
Megnézem a tv reklámot és eldöntöm: „Én is akarok extra hosszú szempillákat”. Elmegyek a boltba és jobb esetben azonnal megkapom, rosszabb esetben várnom kell még rá – ugyanis a terméket már reklámozzák, de még nincs a polcokon.

Visszatérek tehát pár nappal vagy héttel később és … (tovább…)

Állatgyilkos az arckrémed?

szombat, április 24th, 2010

not tested on animalsavagy Április 24. - A kísérleti állatok védelmének világnapja

Nők vagyunk – Te is, én is – ezért fontos számunkra a szépség és a kedvenc szépségápolási cikkeink (arckrém, rúzs, parfüm, tusfürdő, testápoló stb.). Mégis, milyen áron?

Tudtad, hogy most is lapul a fürdőszobádban olyan termék, amit állatokon kísérleteztek ki? Megdöbbentő az adat; évente közel 100 millió állat végzi laboratóriumokban (egerek, patkányok, macskák, de még kutyák, juhok, sertések is).

Nem akarlak elijeszteni. Szerencsére mára egyre több cég és termék csatlakozik a „Not tested on animals” akcióhoz, azaz nem tesztelték állatokon. Nem kell hát lemondanod arckrémedről, samponodról, kedvenc smink eszközeidről. Elegendő ha körbenézel az illatszerüzletek, drogériák polcain és keresed ezt a feliratot.

A mai naptól a smink tipp rovaton belül rendszeresen tájékoztatlak azokról a termékekről, amelyeken megtalálod a feliratot: Not tested on animals.

Smink tippek – ajakfeltöltés plasztikai sebész nélkül!

szerda, január 6th, 2010

smin_tipp_lip_venomNemrégiben találkoztam egy jó smink termékkel (ami Amerikában már évek óta igen kedvelt, csak sajnos nálunk még mindig nem kapható). A Lip Venom egy igazi „csodaszer”, ami olyan összetevőknek köszönheti hatását mint pl. a gyömbér, a bors vagy a fahéj.  A termék vérbőséget okoz az ajkakban, amelyek hatására az megduzzad, avokádó és jojoba olaj tartalma révén pedig csillogóvá válik. Az ajkaid úgy festenek majd, mint egy méhcsípte bőrfelület (csak éppen nem fájnak) – ami lássuk be, az ajkak esetén kifejezetten vonzó tud lenni. (tovább…)

Smink tippek karácsonyra – arcbőröd és az alapozó

szombat, december 19th, 2009

karácsonyi smink tippekKarácsonyi vásárlási pánik. Ismerős neked is? Te is az utolsó pillanatig dolgozol és 23-án vagy akár 24-én délelőtt próbálod beszerezni az ajándékokat vagy pótolni a bevásárlást?  Karácsony napján, a gyertyagyújtásra mégis ragyogni akarsz?

A sminkedet pár perc alatt feldobod, de vajon az arcbőröd is felkészült, hogy tündöklő legyen az ünnepek alatt?

Láttál már Te is olyan nőket, akik az alapozókrém felkenését követően ráncosabbá, idősebbé váltak, de Te szeretnéd ezt elkerülni?

Az arcbőr ápolása – sokunk meglepetésére – nem az arckrémeknél kezdődik. Hiába használod a legfinomabb és legdrágább arckrémeket, márkákat, hiába töltötted fel botoxal a bőröd. Mindezek csak átmeneti megoldást jelentenek, csak ideig-óráig lassítják a ráncosodást.

Az arcbőr ápolása belülről kezdődik, mert nem mindegy mit jutatsz be a szervezetedbe, mivel eteted és itatod a bőröd. Megoldás: (tovább…)

Smink tippek – Ragyogó szemek karácsonyra

kedd, december 8th, 2009

smink tipp - ragyogó szemekIsmét „loptam” a sminkesemtől egy ötletet, hogyan lehet perceken belül igéző tekinteted. A mai tippem neve: Iridina Due. A sminkesek használják előszeretettel forgatásokon, fotózásokon, különösen a címlapfotózáson.

Elegendő 1-1 csepp a szemedbe és szinte azonnal kifehéríti a vörös, véreres szemeket. Karácsonykor is jól jön!  A végeredmény ellenállhatatlan, ragyogó tekintet. (na, jó, azért nem árt, ha egy kis sminket is feldobsz, mert gondolj csak bele, mennyire ütős lehet ez egy satírozott szemmel).

Ne feledkezz meg arról, hogy az Iridina Due gyógyszernek minősülő készítmény, ezért rendszeres alkalmazása kellő körültekintést igényel.

Olvasd el a tájékoztatót és csak ennek ismeretében alkalmazd!

Sminkesek javaslata (és a saját tapasztalatom is) a következő:

(tovább…)

Smink tippek – Karácsonyi csillámporos szemfestés

csütörtök, december 3rd, 2009

smink_foto_Harcosne_AndiKarácsonyi csillámporos szemfestés

Szeretnél karácsonyra csillogó szemhéjakat?

A legutóbbi karácsonyi fotózáskor Harcosné Andi volt a sminkesünk (lásd a munkáját a mellékelt fotón) és most megosztja veled ezt a remek kis praktikát:

Hogyan lehetnek neked is ragyogó csillogó szemeid az ünnepekre.

Itt olvashatod a részleteket: (tovább…)

Karácsonyi fotózás és szépség tippek

péntek, november 27th, 2009

karacsonyi fotozasNemsokára beköszönt a december és az év legizgalmasabb időszakába léptünk.

Lassan-lassan itt a karácsony, majd a szilveszter és ki nem szeretne ragyogni az ünnepek alatt?

Az év utolsó hónapját a karácsony jegyében fogjuk tölteni és a szépségtippeket, smink és frizura ötleteket is ennek megfelelően fogok neked adni:

azaz, Hogyan legyél gyönyörű? (tovább…)

Átváltoztatjuk – átváltoztattuk… (fotózás)

hétfő, november 16th, 2009

atvaltoztatjukPannának szép hosszú haja van, amit nagyon szeret ezért nem akart komolyabb átváltozást a frizurájában. Fodrászunk, Bankó Andi szem előtt tartotta a kérését és ennek megfelelően látott munkához. A sötét, kékes színárnyalatú haját melegebb, vöröses tónusúra színezte át. Vágással kicsit felfrissítette és a vékony, tónustalan haját átmenetileg póthajjal hosszabbította meg. Végül becsavarta és a gyönyörű hajkoronát loknikkal bolondította meg. Panna így egy csodálatos, romantikus frizurát kapott a fotózásra.

(tovább…)

Smink tippek – csókolni való ajkakért

kedd, november 3rd, 2009

Carmex-fotoLassan beköszönt a tél, a kicserepesedett ajkak időszaka. Előkerülhet az egyik kedvenc darabom, a Carmex, ami a kiszáradt ajkak legjobb orvossága. Hol is lelhettem rá, mint a sminkesem táskájában.

A Carmex ajakbalzsam egy igazi slágerdarab, ami a sminkesek legnagyobb része nem csak ismer, hanem rendszeresen használ is, mert:

- azonnal megszünteti a kiszáradt ajkakat,

- a rúzs alá felkenve meghosszabbítja annak hatását,

- fertőtlenítő hatása révén megelőzi a herpesz kialakulásának kockázatát.

(tovább…)